A gótikus festészet

Hasonló törekvések jelentkeznek benne, mint a szobrászatban. Az ábrázolás merevsége lassan feloldódik. A semleges, rendszerint arany háttér előtt az eleinte erősen nyújtott alakok emberibbé válnak, jellemábrázolásra is van már példa. Körülöttük megjelennek a természeti környezet egyre hívebben ábrázolt elemei, épületek és városok ábrázolásai. Az Alpoktól északra a festői iránnyal szemben erősen hangsúlyozták a tárgy körvonalait (lineáris gótika). Falfestmények (nedves vakolatra a freskó, száraz vakolatra a szekkó) táblaképek és kódexillusztrációk, miniatúrák egyaránt nagy számban maradtak ránk.

A gótikus festészet első nagy mestere a firenzei Giovanni Cimabue, tanítványa a kor legnagyobb festője, Giotto di Bondone (1267–1337).

Fő művei Assisiben a San Francesco-templom Szent Ferenc életét ábrázoló falkép-sorozata, a padovai Cappella dell'Arena („Dobozkápolna” 1303–5) Mária életét elbeszélő freskói és a firenzei Santa Croce templom két kápolnájának falfestményei.

Az 1400-as évek egységes művészi formanyelvét, az internacionális gótikát a lágy festőiség jellemzi, a finom vonalvezetés, a ritmikus mozgás, részletező hűség a természetábrázolásnál, a népi alakok idilli ábrázolása. A magánájtatosság céljára megjelenik a kultuszkép, mint új képtípus (a fájdalmak férfia; Atyaisten ölében Jézus; Mária angyalokkal, szentekkel körülvéve, fallal elzárt virágoskertben).

A táblakép-olajfestészet

Nagy németalföldi mesterei a 15. század első felében a burgundiai hercegi udvarban alkotó Jan van Eyck és testvére Hubert; fő művük a belgiumi Gent városa székesegyházában az ún. Genti szárnyasoltár. Rogier van de Weyden (1399–1464), a brüsszeli iskola vezetője viszi tovább eredményeiket, tájkép előtti emberábrázolásával már az itáliai quattrocentót előlegzi (Magdolna, Louvre). A francia késő gótikus festészet legnagyobb mestere Jean Fouguet, az arcképfestésben és a kódexillusztrálásban egyaránt kiváló. Az ő és a Limbourg testvérek miniatúrái számos franciaországi vár és város korabeli képét őrizték meg számunkra.

„A tanácsosok Madonnája", Lluís Dalmau munkája 1445-ből. Flandriában tanult, ez az alkotása, mely Jan van Eyck stílusára emlékeztet, Barcelonában készült, a városháza kápolnája része.

Érdekesek és jelentősek a szárnyasoltárok és a kódexek illusztrálása, de a miniatúra-művészet is.

Canterbury zsoltároskönyv illusztrációja

Utóbbiban az arany háttér kiszorulásával, a környezet előbb jelzésszerű, majd valódi térábrázolását látjuk, a 14. században fantasztikus növényi-állati alakzatokból alkotott díszítéssel (groteszkekkel) vagy valós növényi és állati díszítésekkel. Kedvelik a hónapábrázolást. Eljutnak a sokszorosító grafika első kísérleteiig, pl. Martin Schongauer fa- és rézmetszetei.

Az üvegfestészet

A gótikus képzőművészet egyik jelentős ága az üvegfestészet. A gótikus templomépítészet törekvése – hogy a bevilágítást fokozza és ezért növelje az ablaknyílásokat – vezet a műfaj virágzásához. A hatalmas ablaknyílásokat színes üvegelemekből, ólompálcákkal összefogott – mozaikszerűen összeállított, vallásos tárgyú nagy méretű képek (a Ó- és Újszövetség párhuzamos ábrázolásai), ill. dekoratív üvegfelületek zárják el.

A sokszínű üvegen át beeső fény a belső térben különlegesen szép hatású. A Franciaország, Németország és Anglia számos templomában megőrzött üvegablakok közül kiemelkednek a franciaországi chartres-i székesegyház, a párizsi Notre Dame és Sainte-Chapelle csodálatos kompozíciójú és színű, nagyméretű üvegfestményei.